Egy hajnal

Ez egy hajnal a Patkóban.
Ez az én munkahelyem. Immáron, trillárom, leszakadt a csillárom.
Kb. 15 éve dolgozom ehelyt, ahelyett, hogy világot látnék.
A pult mögöttről bámészkodok szét, meglesve mások életét.
Nekem sírnak, nekem rínak, belémkötnek...
És van, aki megkérdezi: - Nem iszol valamit?
Ez olyan, mintha egy csokigyárban, 15 év után megkínálna az igazgató egy doboz bon-bonnal.
Hát nem!
Jó dolog a vendéglátó, de igazából, más vendéglátósoktól hallottam és tökéletesen igaz, hogy három évente tovább kell állni.
Én meg már itt állok, a pult megett/e a fene az egészet.

Azért egyszer kitörtem egy kis időre, mert meló mellett elkezdtem járni az érettségire.

Vallomás rész:
Annak idején sosem érdekelt a suli. Csak kijártam, átbukdácsoltam és ennyi...
De egy nap egy lány "beszólt". Illetve olyan szépen elbeszélgetett velem, hogy nekiduráltam magamat és kijártam a sulit, estin.
És élveztem. Kicsit belezúgtam egy tanárnőmbe, kicsit ökörködtem a három év alatt és egyetlen egyszer még puskáztam is. (De ettől olyan ideges lettem, hogy soha többé.)
Utáltam puskázni. Azt is, amikor engem kérdezgettek valamiről. Mert tudtam, hogy én sem tudok mindent. És ha valaki az én hibámból kap rosszabb jegyet az nekem kellemetlen.